Kórháztakarítás

Komáromi Kórháztakarítás

A kezdeti sikereken felbuzdulva további célokat és lehetőségeket kerestünk, immár mint a “Komáromi Önkéntesek” – a második igazán jelentős, mozgalomszerű akció a komáromi kórház udvarának kitakarítása és tatarozása volt. Ez már heves vitákat váltott ki, hiszen a kórház épülete és annak udvara magántulajdon, ugyanakkor – a szervezők véleménye szerint – a kórházudvar rendezettségének és tisztaságának ügye közügy. Közérdek, hogy a betegek komfortérzete javuljon, közügy a rendezett park. Hasonló módon, tábori büfével és lelkes önkéntesekkel négy takarítás valósult meg a kórház udvarában, alkalmanként 60-80 dél- és észak-komáromi résztvevővel.

Természetesen a szükséges engedélyeket megszereztük, s szép számmal jelentkeztek szponzorok is – ki festéket, ki szerszámokat, ki pedig a hulladék elszállítását biztosította.

A rendezvények egyre nagyobb elismerést vívtak ki, így a kezdeményezés életre hívóiként úgy döntöttünk, polgári társulásba tömörülünk, s a jövőben így kívánunk a közös célokért munkálkodni. Több kisebb és nagyobb rendezvénnyel, önkéntesnappal hívtuk fel a figyelmet a hiányosságokra: a turisztikai látványosságként számontartott Európa-udvarban kéretlen plakátokat tüntettünk el, a kerékpárút mentén pedig gazoltunk. Az erőd később pályázati pénzekhez jutott, így ott befejeztük a munkálkodást (az Öregvárat építkezési területté nyilvánították), a kórházudvarban befejeztük a kerítés lefestését, a hulladék összegyűjtését.

Kialakult egy törzsgárda, kiváló kvalitásokkal bíró emberek találtak egymásra – olyanok is, akik addig nem ismerték egymást.

2015 tavaszán polgári társulásba tömörültünk.