A széleskörű összefogás példája: május végén a IV. Komálom Gyerkőcfesztivál

Image 18

A komáromi Villa Camarum Polgári Társulás több mint harminc észak- és dél-komáromi egyesülettel közösen május 27-én a Klapka téren és további belvárosi helyszíneken rendezi meg az ingyenes IV. Komálom Gyerkőcfesztivált, amelyre a helyi érdeklődőkön kívül a Duna túlsó partjáról és a távolabbról érkezőket is szeretettel várják.

Kiss Réka

A közelgő nemzetközi gyermeknap alkalmából a családok apraja-nagyja majd ismét együtt játszhat, kézműveskedhet, sportolhat, mesét hallgathat, táncolhat az alkalmi gyermekparadicsomban. A fesztivál valamennyi programja hagyományosan ingyen lesz élvezhető. A keddi sajtótájékoztatón minderről a három főszervező, Kiss Réka, a Villa Camarum PT ügyvezetője Tárnok Magdával és Hanusz Szilviával közösen számolt be. Újdonságként önkéntes véradás, filmvetítés és szelfizés

 Az évről évre növekvő népszerűségnek örvendő, önkéntesek által szervezendő gyermekbanzáj kapcsán Kiss Réka elárulta: idén majd május 27-én „áll a bál“, azaz a hagyományos helyszínek néhány programmal együtt már 8 órától látogathatók lesznek, ám a nagyszabású műsorok 13 órakor indulnak be. A Zichy-pontban, a Klapka téren, a nyitott Városházán, az Anglia-parkban, továbbá a Tiszti Pavilon bejárata előtti téren és udvarában, valamint a városi művelődési központ közelében lezárt főúton ki-ki érdeklődési köre szerint válogathat majd a tartalmas szórakoztató programok közül. Kézműves és sportjátékokból, játszóházakból, koncertekből, színházi és bábszínházi produkciókból, mazsorett- és táncos bemutatókból, állatsimogatóból idén sem lesz hiány! A színes kavalkádban ismét kipróbálhatók lesznek a minden évben sok lurkót vonzó rendőr-, tűzoltó-  és mentőautók. 

 Kiss Réka felhívta pár újdonságra is a figyelmet: a fesztivál keretében a felnőttek számára kihelyezett önkéntes véradás is zajlik majd a stáb székhelyéül szolgáló Zichy-pontban, ahol a kicsiknek levetítik a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál legígéretesebb 2-3 perces animációs és mesefilmjeit. Beiktatnak egy selfie-matot, amelynél majd előnyt élveznek a különféle foglalkozásokon bizonyos számú pecsétet összegyűjtő gyerekek. E korszerű eszközzel óránként hozzávetőleg 30 fénykép készíthető és hívatható elő. A nebulók körében nagy népszerűségnek örvendő, ún. várakozó karámmal kibővülő ugrálóvár balesetmentes működtetését pedig a városi nyugdíjasklub tagjai vállalták.

 Előzetes ígéretek szerint idén is nyitva tartják majd a családok előtt a városházát, ahol tavaly is sokan díszes polgármesteri lánccal a nyakukban fényképezkedtek. Továbbá megtekinthették a polgármesteri jelvényeket, s ideiglenesen akár a város első emberének vagy képviselőnek is kiadhatták magukat. További részletekről a május 9-ei sajtótájékoztatón

A szervezők örvendetesnek tartják, hogy míg az első két fesztiváljukra egyetlen eurónyi támogatást sem kértek, idén elsősorban Hanusz Szilvia pályázatainak köszönhetően Észak-Komárom önkormányzata, a Bethlen Gábor Alap ZRT, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Nyitra Megyei Önkormányzat és valószínűleg az SZK Kisebbségi Kulturális Alapja is támogatja rendezvényüket.

 Azt is megtudtuk: a piknikszerű műsorfüzér alatt kizárólag az étel- és italárusítást engedélyezik azoknak, akik majd rendelkeznek a szervezők által aláírt és lepecsételt engedéllyel. Az összképet rontó, illetve a nívót csökkentő bóvli- és lufiárusok azonban továbbra sem nyernek bebocsátást a fesztiválhelyszínekre. Saját programpontja biztosításáért egyetlen társszervező sem jogosult bevételre szert tenni az ingyenes rendezvényen, ha valaki mégis ennek az ellenkezőjét észleli, azt haladéktalanul jelezze a szervezőknek. Bár ők a biztonsági feltételeket szavatolják, ám a fesztiválon mindenki a saját felelősségére vehet részt. Az autókkal érkezőknek a vár melletti ingyenes parkolót ajánlják.

A tettrekész önkéntesek egyelőre ennyit árultak el az idei gyerkőcfesztiválról – a széleskörű összefogás jó példájáról. Remélik, hogy május utolsó vasárnapján valóra válhat sok gyermekálom, hiszen elsősorban ezt szolgálja a Komálom. A további részletekről a május kilencedikei sajtótájékoztatón rántják le a leplet.

Forrás: https://ma7.sk/tajaink/a-szeleskoru-osszefogas-jo-peldaja-majus-utolso-vasarnapjan-lesz-a-iv-komalom-gyerkocfesztival