Komáromi Vártakarítás

P1000143

Az ún. “vártakarításokra” – melyből egyelőre összesen tíz volt – mintegy 50-70 résztvevő látogatott el rendszeresen. A legnagyobb meglepetést az hozta, hogy nemcsak Komáromból, hanem a széles régióból érkeztek munkálkodni vágyók. A csapat állandó tagjaivá váltak soproni és budapesti “vártakarítók” is. Saját eszközzel, munkaruhában érkeztek kicsik és nagyok.

Szervezőként a közösségi hálón építettük a „vártakarítók” csapatát. Az internet adta lehetőségek határtalanságának köszönhetően hamar híre ment a kezdeményezésnek. A munkamenetről rendszeresen egyeztettünk a műemléket kezelő városi hivatallal – a munkák jellegét és pontos helyszínét az illetékes főosztály munkatársai határozták meg. A munkálatok során korán ráébredtünk arra, hogy a vártakarítások közösséget építenek: második alkalommal volt már “tábori büfé” és egészségügyi szolgálat is, a gyermekekkel pedig pedagógus foglalkozott, míg a szülők lombfűrészt, lapátot, vagy csákányt ragadva végezték a munkát. A civilek pontosan tudták azt, hogy ezzel nem oldják meg az Öregvár ügyét, a munkálkodás azonban ráirányította a társadalom figyelmét az áldatlan állapotokra. A projekt további jelentős hozadéka az, hogy a gyermekekben is sikerült elültetni a történelmi örökség iránti kötődés magvát.