VándorLáss EST- vendégünk Szőnyi Ferenc a “racemachine”

szonyi

“Szőnyi Ferenc az egyetlen ember a világon, aki kétszer is teljesítette a Double Deca Classicot. 76 kilométert úszott, 3600-at kerékpározott és 844 kilométert futott. Egyhuzamban. Ez egészen emberfeletti teljesítmény.”

Persze Feri ezeken kívül is rengeteg, immár legendás versenyt tud maga mögött.

2020/2021-ben kevés versenyt szerveztek, de Feri idén is rajthoz állt Mexikóban, ahol ugyan „csak” 19 km úszás, 900 km kerékpározás és kicsit több, mint 210 km futás várt a Racemachine néven ismert sportolóra, de valljuk be, egyhuzamban ez is emberfeletti. Különösen nehezített feltételek mellett. Ugyanis Szőnyi közösségi oldala arról adott hírt, hogy “helyi idő szerint vasárnap öt órakor, a kerékpározása közben, nagyjából 570 kilométer megtétele után a verseny lezárt körpályáján elütötték, cserbenhagyásos baleset érte.”

Feri lába, térde csúnyán megsérült, de nem adta fel a versenyt. A hogyanról és a miértekről majd személyesen kérdezzük… Szőnyi Ferenc a 40-es éveihez közeledvén tette meg első lépéseit a sport területén, hamar rájött, hogy főleg hosszútávfutásban, és hosszabb kerékpár távokon tud jól teljesíteni. Ennek okán triatlonozásba kezdett, azon belül is a vasemberek közé kívánt bekerülni. 2007 a szárnybontogatás éve volt. Az első dupla ironman versenyén, 2008-ban szinte még ismeretlen volt a hazai versenyzők között is, ám nem csak itt szerepelt várakozásokon felül (4. helyezett Bonyhádon), hanem a sportág megdöbbenésére még ebben az évben harmadikként ért célba a Mexikóban megrendezésre kerülő 10-szeres ironman versenyen, ahol egyben kellett teljesíteni a távokat. A következő évben a hazai sikerek után több külföldi ironman versenyen is dobogó közelbe került, majd Mexikóba visszatérvén megnyerte a versenyt, a megszerzett pontok segítségével nem csak rekorddöntő lett, hanem világbajnok is egyben.


Beszélgessünk 2021. november 24-én Szőnyi Ferenccel.
A beszélgetést vezeti – Kovács-Kovi-Zoltán
Időpont: 2021. november 24. 18:00
Helyszín: Zichy-pont, Révkomárom


Belépés – tetszőleges felajánlás formájában


Érdemes 5-10 perccel korábban érkezni 🙂


Az élmény, a tapasztalás megragadhatatlan, de valódi…